(M)ilyen valójában az élet ONLINE NETWORKER-ként?

(M)ilyen valójában az élet ONLINE NETWORKER-ként?

Karácsony...valóban a Szeretet Ünnepe?

2022. december 03. - kmorsoly

 Emlékszem gyerekkorom Karácsony estéire. Legalább másfél, vagy akár két méteres hó is esett. Zimankó volt, minden megfagyott, az ablakokon jégvirág csücsült. Már a téli szünet előtti napok azzal teltek, hogy szánkóztunk, hócsatáztunk és csúszkáltunk ott is, ahol veszélyes volt és ahol ezért a felnőttek mindig ránkszóltak.

 Sokszor átfagytunk, mert akkoriban nem volt  méregdrága síoverálunk, vízálló kesztyűnk és aláöltözős kezes-lábasunk. Harisnyánk volt, ami itt-ott szúrt, meg cicanacink, és ha szerencsénk volt, cérnakesztyűnk, amiben egész délután gyúrtuk a hógolyókat. Érdekes... Mégsem láttunk egy gyereket sem megfagyni játék közben.

 A szünet előtti utolsó héten gyakran kivitt minket Erzsi néni játszani a friss levegőre, akár matek óra helyett is. És ezért sosem koppintott az orrára sem az igazgató, sem a Tankerület vezetője, sőt, ki sem rúgták azért, mert a gyerekek érdekeit nézte. Friss levegőn voltunk, együtt játszottunk, hangosan nevetgéltünk és bizony néha sírtunk és panaszkodtunk, mert egy hógolyó épp az arcunkban landolt vagy elcsúsztunk a jégen. De nem futottak velünk  orvoshoz egy kis horzsolás miatt, vagy azonnal pszichológushoz a lelki trauma feldolgozása érdekében. Megtanultuk, hogyan legyünk ellenállóak, és azt is, hogyan reagáljunk egy ilyen helyzetben.

  A téli szünet első napjaiban már cérnával kötöztük a szaloncukrokat és  „katonasorba“ állítottuk őket, hogy nehogy összegubancolódjanak, amíg felkerülnek a Karácsonyfára. Színes papírból és az előző éveből elrakott ezüst és arany színű csillogó szaloncukor-csomagolásból készítettünk karácsonyfadíszeket, angyalkákat, girlandot. Vagdostunk, ragasztottunk és élveztük minden egyes percét. Pedig nem volt Google a közelünkben és nem ontotta ránk a nap 24 órájában a tippeket, ötleteket a csodálatosan fantasztikus díszek elkészítésére.

 Minden nap kimentünk szánkózni, játszani a barátainkkal, pedig nem tudtunk telefonon időpontot és helyszínt egyeztetni, mégis pontosan tudtuk, mikor és hol találkozunk. Esténként kártyáztunk és társasoztunk a kályhában  pattogó tűz mellett, a szüleink pedig sokat meséltek. Nem jártunk shoppingolni az Ünnepeket megelőző hétvégék mindegyikén és a boltok sem voltak nyitva minden vasárnap. Nem zúdították ránk  a tévéből, a rádióból a rengeteg ajándéktippet és nem akartak ránktukmálni felesleges és hasznavehetetlen tárgyakat.

 Amikor elérkezett december 24-e, apukám befaragta a talpba a fát, amit nem kellett "csillagászati áron" megvásárolni. Anyukám egész nap a konyhában sürgött-forgott, mi pedig a nővéremmell fát díszítettünk. Amikor elkészültünk, elindultunk a tejcsarnokba a kis kézikocsinkkal és az esti frissen fejt tehéntejjel. Mire hazaértünk, megérkezett a Jézuska az ajándékokkal. (Azóta sem értem, honnan tudta pontosan, mikor visszük a tejet a csarnokba.) Mindenki egy ajándékot kapott. Nem az ára volt a lényeg, hanem a szándék. Kézzel készült, vagy vásárolt, teljesen mindegy volt. Együtt ültünk az ünnepi hangulatban megterített asztalnál, ami nem roskadozott az ételtől, de minden, ami rajta volt, szeretettel és saját kezűleg készült.

 Amikor szünet után visszaültünk az iskolapadba, senkit sem érdekelt, mennyibe került az, amit kaptunk. Amikor rajz órán lerajzoltuk, mit csináltunk a szünetben, mindenki barátokat, közös játékokat, havas tájakat és családi programokat rajzolt. Nem pedig azt, hogy egyedül ül a szobában a játékkonzol előtt vagy épp a telefont nyomkodja.

 Úgy érzem, kicsit átalakult az értékrend a világban. Nem feltétlenül azzal töltjük az Ünnepeket, amivel érdemes lenne és nem azt adjuk tovább a gyermekeinknek, amit érdemes lenne továbbvinniük a Karácsony hangulatából. 

 Viszont azt is érzem, hogy még nem késő ezen változtatni.

 Én döntötttem és változtattam. Itthonról dolgozom. Sokkal több időm és energiám van arra, hogy emlékezetessé tegyem Alinkának a Karácsonyt, több időt töltsek a szeretteimmel, meghitt hangulatot varázsoljak és ne a stresszről és rohangálásról szóljon ez az időszak. Olyan ajándékokat adok a családtagjaimnak, amik az egészségüket támogatják, hogy érezzék, mennyire fontosak számomra.

Én így adom tovább a Szeretet Ünnepének fontosságát.

Te hogyan?

Ölellek, Orsoly

Nem félek!

 Van az úgy, hogy megszületik valami a szívünkben. Ez megtörténhet egy váratlan esemény hatására, vagy csak úgy, egyik pillanatról a másikra, szinte a semmiből. Nem emlékszem pontosan rá, mikor döntöttem úgy, hogy másként akarok élni, de azt tudom, hogy azóta másként nézek az életemre. 

 Sokan nem értenek, furának gondolnak és nem tudják, mit kezdjenek az élethez való pozitív hozzáállásommal. Megnyugtatom őket, nem is kell vele mit kezdeniük. Elég, ha elfogadják a világnézetemet.

 NEM FÉLEK! Nem hagyom, hogy számomra idegen, ismeretlen emberek mondják meg, hogy most félnem és szoronganom kell, mert épp nehéz helyzet zajlik a világban.

 NEM FÉLEK! Tudom, hogy képes vagyok és leszek alkalmazkodni bármihez, ami történik körülöttem, mert ehhez már most megvan bennem minden és körbevesznek azok, akik szeretnek és akiket szeretek! És együtt bármire képesek vagyunk!

 Nehéz e így gondolkodnom? Van, hogy nagyon nehéz! Mert amikor minden irányból félelmet és szorongást keltenek bennem, akkor nehéz meggyőznöm magamat, hogy minden rendben van! Irdatlan nagy odafigyelést, önfegyelmet és tudatosságot igényel az, hogy megőrizzem a nyugalmamat és a belső békémet. (Amit amúgy sem mindig könnyű megtalálnom.) Ráadásul édesanya vagyok. Felelősséget vállaltam egy gyermekért, a jelenéért, a jövője biztonságáért és amikor döntést kell hozni szülőként úgy, hogy fogalmam sincs, mivel teszek jót neki, az brutálisan nehéz tud lenni!307883299_3263635710576086_8098776410164305314_n.jpg

 Talán felmerül benned a kérdés: „Értem én, hogy pozitív világszemlélet és gondolkodásmód, de attól még nagyon éles helyzet van a világban!!! Ami bizony hat a mindennapi életünkre!”

 Igazad van, az én életemre, a mi életünkre is hatással van. De van egy taktikám, amit a munkám során a mentoromtól tanultam és most megosztok veled is, hátha segítséget és támaszt nyújthat neked is a mindennapokban:

  1. Felteszem a kérdést magamnak: Tudok rajta változtatni, vagy sem? Ha nem tudok, akkor semmi értelme sincs szorongásban élnem miatta, inkább alkalmazkodom. Ha viszont olyan helyzet áll elő, amire van ráhatásom és tudok rajta változtatni,akkor halogatás nélkül megteszem.
  2. Arra fókuszálok, amire érdemes. Amennyire lehetséges, kizárom a félelmet, a pánikot keltő híreket az életemből, nem nézek tévét és rádiót sem hallgatok.
  3. Minden helyzetben törekszem a megoldásra és figyelek a reakcióimra. Nem megyek bele olyan kommunikációba, ami nem visz előrébb.
  4. Senkinek sem engedem meg, hogy rámerőszakolja az ő saját félelmeit, gondolatait. Meghagyom őket neki szeretettel.
  5. Folyamatosan fejlesztem magam és figyelek a testi-lelki egészségemre mozgással, sok friss levegővel és egészséges táplálkozással.

 Mindezek ellenére előfordul, hogy én is elgyengülök. Hirtelen bizonytalanság lesz úrrá rajtam és olyan elveszettnek érzem magam. Így kénytelen voltam erre is alkalmazni egy taktikát, hogy tudjak mihez nyúlni. Erről bővebben olvashatsz  A picsogás művészete című IG posztomban, amit a napokban fogok veletek megosztani.

Ölellek, Orsoly

Téged aztán jól "beszerveztek"!

 Vajon hány ember, ismerős, barát, családtag fejében fordult már meg ez a gondolat? Vajon hány ember van, aki nem meri kimondani a szemembe, pedig valójában ezt gondolja a munkámról? Egyáltalán, vajon miért fordul meg elsőre ez a gondolat valaki fejében, aki meghallja, hogy mivel foglalkozom? Miért alakulhatott ki ez az előítélet erről a szakmáról?

 Szerintem sok rossz tapasztalata lehet az embereknek. Sok zaklatás, telefonon hívogatás, online jelölések, meghívások mindenféle csoportokba anélkül, hogy valódi kapcsolatépítés, valódi, személyre szabott infóátadás történne. De sok csalódás is lehet ennek a hátterében. Termékvásárlások, eladósodások, valótlan állítások, hitegetések.

 Cikáznak a gondolataim. De a valódi okokat nem tudhatom. Kevés visszajelzést kapok ezen a téren, nekem pedig nincs semmilyen rossz tapasztalatom és megnyugtatom azokat, akik ismernek és szeretnek, hogy senki nem szervezett be engem, minket sehova, önszántunkból és céllal választottuk magunknak ezt az utat és mi sem szervezünk be senkit sehova!

 Én csupán egy ÉDESANYA vagyok, egy FELESÉG és egy olyan , aki úgy érzi, utat mutathat. Még nem kristályosodott ki teljesen, mi a valódi küldetésem, de azt tudom, hogy a network marketing segítségével bármit képes vagyok megvalósítani és azt is, hogy ezt képes vagyok bárkinek továbbtanítani, aki úgy dönt, hogy velem bizalmat szavaz nekem és velem dolgozik. És igen, sokáig bosszantott és frusztrált, hogy más édesanyák, feleségek és nők nem látják úgy ezt a lehetőséget, ahogy én látom. De ma már nem!

ELFOGADTAM!

 Évek munkája van abban, hogy megtanultam elfogadni, mindenki úgy dönt az életéről, ahogyan szeretne. Nem köteles senki sem úgy tekinteni erre a lehetőségre, ahogyan én tekintek rá. Nem köteles senki sem nyitottnak lenni arra, hogy mélyebben belenézzen abba, mit is rejt ott legbelül, a legmélyén ez az üzlet. Én pedig nem erőltethetem rá senkire azt, hogy lássa azt, amit én látok. Hogy lássa és érezze, hogyan tudná ez a munka, ez az életfelfogás, ez a gondolkodásmód, ez a közösség az egész életét pozitív irányba megváltoztatni!

 Én kizárólag egyvalamit tehetek. Megmutathatom minden nap, hogyan változtatta és változtatja meg az én életemet, a mi életünket ez az általunk képviselt út, hogy aztán azok az édesanyák, feleségek és nők, akik követik a mindennapjaimat, el tudják dönteni, vajon kíváncsiak e arra, mit adhatna számukra és a családjuk számára ez a munka, mint alternatíva.

 Nem hiszek a véletlenekben! Úgy érzem, a legfontosabb küldetésünk az életünk során, hogy nyitottá váljunk azokra a lehetőségekre, amik az utunkba kerülnek, hiszen nem véletlenül teszi elénk az élet azokat. Mi is így tettünk első lépésként. Nyitottak voltunk és 2019-ben részt vettünk életünk első Academy-jén, amiért örökre hálásak leszünk! Ott és akkor Balatonalmádiban a Hunguest Hotel Bal Resort rendezvénytermében kezdtük el valóban elhinni azt, hogy képesek vagyunk bármit elérni az életünkben, ha kitartóan és alázatosan teszünk érte nap mint nap.

https://www.instagram.com/tv/CGrO7umhJxs/?igshid=YmMyMTA2M2Y=

 

69828290_2649556971747798_1492992810331144192_n.jpg

 Mikor érezted utoljára, hogy nem a „mókuskereket hajtod” céltalanul, erőtlenül, már már kiégve és fáradtan? Mikor élvezted utoljára úgy igazán azt, amit csinálsz? Mikor érezted azt, hogy SZABAD VAGY?!

 Emlékezz arra a pillanatra, ami utoljára lendületbe hozott és energiával töltött fel!

Hiszem, hogy az a Te utad! Hiszem, hogy abba az irányba érdemes újból elindulnod! 

Ölellek, Orsoly

 

Engem nem ért meg senki...

...avagy hálózatépítés a pénzen túl (2.rész)

 Vajon van olyan ember a világon, aki nem szeretne valahova tartozni? Egy csapathoz, egy közösséghez, hasonló gondolkodású emberek csoportjához? Lehet, hogy létezik ilyen ember, de én még sosem találkoztam vele.

 Olyan emberekkel viszont egyre sűrűbben találkozom, akik nem találják a helyüket a nagyvilágban.  Megvan az az érzés, hogy „Engem senki sem ért meg! Oyan érzésem van, mintha valamiféle UFO lennék és véletlenül keveredtem volna a Föld nevű bolygóra.”

 És jön a nagy kérdés: „ Én már sosem fogom megtalálni a társaságomat? Nincs is olyan anya, nő, feleség, aki hozzám  hasonlóan gondolkodik a világ dolgairól? Akivel csak egymásra nézünk és meg sem kell szólalnunk, mert pontosan tudjuk, mit gondol a másik?” Tudod, valami olyasmi, mint anno a „Született feleségek”-ben. Humor, kacagás, összetartás jóban-rosszban, hasonló értékrendek, közös vacsorapartik, megértés, elfogadás, viták és nagy ölelős, borozgatós kibékülések.

 Sokszor úgy érzem, „hiánycikk” lett az őszinte barátság. Eltávolodtunk egymástól lelkileg és fizikális értelemben is, felületesek lettek a már meglévő kapcsolataink, belefáradtunk a stresszes mindennapokba és már nincs időnk, energiánk egymás társaságára. Pedig most lenne a barátokra a legnagyobb szükségünk! Amikor olyan nehézkes minden. Amikor nehéz döntések elé állít minket az élet, amikor sokszor félünk és szorongunk, hogy vajon mi jön még?!

 Az első alkalom, amikor megéltük a barátaink „elvesztését”, akkor történt, mikor megszületett a kislányunk. Mi voltunk szinte az elsők a „bandából”, akiknek gyereke született. Persze, most már pontosan tudjuk, hogy azok az emberek nem véletlenül távolodtak el tőlünk, de akkor nem igazán tudtunk mit kezdeni mindezzel. Nem értettük. Hiszen előtt szinte minden hétvégét együtt töltöttünk, együtt jártunk mindenhova, aztán egyszercsak, mintha elvágták volna. Sokszor ültem egyedül az alvó kislányom mellett és gondolkodtam, vajon mit rontottunk el. Vajon a mi hibánk? De akkor, ott nem kaptam választ.

 A második hasonló tapasztalásunk akkor történt, amikor 9 éve külföldre költöztünk. Vágytunk az újdonságra, a kalandra, a kihívásokra, de abba nem gondoltunk bele, milyen hatással lesz mindez a még megmaradt baráti kapcsolatainkra. Mondanom sem kell, körölbelül egy éven belül leredukálódott az amúgy is megcsappant „baráti körünk”.

 Persze, ma már tudom, hogy így kellett lennie. Minden és mindenki okkal érkezik az életünkbe, vagy épp távozik onnan. De akkor nagyon fájt.

 Sokáig azt gondoltam, hogy sokkal egyszerűbb lesz a folyamatos kapcsolattartás, hiszen itt az online lehetőségek tömkelege. És igen, van is ebben némi igazság. Csak sajnos a telefon nem hív fel magától senkit sem és a messenger sem dob automatikus üziket, mint például : Hogy vagy, miujs veled? Beszélünk valmikor?

  Persze, most mondhatnád, hogy: „Orsoly, neked is ugyanannyi felhívnod bárkit, mint amennyi neki lenne!”  És bizony igazat is kell adnom neked. Sokáig én sem vettem észre, hogy „hajtom a taposómalmot”, s  benne vagyok egy olyan mókuskerékben, ahol nincs megállás. minket is "beszippantott" a fogyasztói társadalom és gyakran olyan dolgokért mentünk és küzdüttünk a mindennapokban, amikért -véleményem szerint- nem lenne feltétlenül szükséges. És általában mindaddig tesszük ezt, amíg nem történik valami, ami miatt észbe kapunk és rájövünk, hogy érdemes lenne változtatnunk.

 

Velem is ezt történt úgy 2016 környékén.

 Kaptam egy olyan egyértelmű jelet az élettől, amit már nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Egészségügyi kihívások sorozata indult el, de még mindig nem hoztam meg a nagy döntést, inkább küzdöttem tovább.

 Miért nem? Úgy emlékszem, féltem. Féltem attól, mi lesz majd, hogyan alakul az életünk, ha én kiállok a sorból. Így -bár megkaptam az egyértelmű jeleket- még mindig nem álltam bele a döntésbe, inkább csak elindultam egy úton, ami már rengeteg változást hozott a mindennapjaimba, de még mindig nem leltem rá azokra az emberekre, akik társaságára évek óta vágytam. Még mindig nem tartoztam igazán sehova, sőt, külföldi lévén még nehezebben fogadtak be bárhova is.

 De nem adtam fel! Éreztem, hogy valminek történnie kell!

 Igaz, eltelt majd 3 év, de megérkezett A KÖZÖSSÉG az életembe. A közösség, ahová tartozhatok. Éppen akkor, amikor már kezdtem beletörődni, hogy nekem ennyi adatott az életben. Mert ahogy korábban említettem, „engem nem ért meg senki, UFO vagyok és valami véletlen folytán kerültem a Föld nevű bolygóra”.

 Aztán megismertem Őket. Hasonló értékrendű, gondolkodású nőket, feleségeket, édesanyákat. Humorosak, őszinték, intelligensek és nem kizárólag a gyermekük átalvatlan éjszakájukról tudnak mesélni. (Urambocsásd, de ez nem az én világom) És egyszer s mindenkorra minden megváltozott.

 Megértenek, elfogadnak, tanítanak, vezetnek, velem örülnek és ha arra van szükség, velem sírnak.

 Mielőtt azt gondolnád, becsatlakoztam valami „szektába”, megnyugtatlak. Nem így történt. Egyszerűen csak nyitott voltam és nem engedtem, hogy a félelmeim nagyobbak legyenek, mint a kíváncsiságom.

 Annyi lehetőséget tár elénk az élet, és mi olyan gyakran nem vesszük észre ezeket a lehetőségeket. Mert félünk. Félünk változtatni, félünk attól, vajon mit fognak szólni, félünk kilépni a komfortosból akkor is, ha érezzük, hogy már réges régen másra lenne szükségünk. Pedig a változás, az újdonság, a lendület olyan energiákat képes felszabadítani bennünk, amiről talán azt sem tudjuk, hogy ott van bennünk.

 Én is féltem. Sőt, sokszor ma is félek és jönnek a gondolatok: „Vajon jó döntés volt? Vajon ez az én utam? Vajon itt a helyem?”

 Aztán átgondolom, mi mindent kaptam már eddig is ettől a közösségtől, ettől a csapattól, ettől a munkától és pontosan tudom, hogy anno jó döntést hoztam. Nem számít, meddig tart, nem számít, ki tart velem ezen az úton. Én itt vagyok és itt leszek, és támogatom azokat, akik úgy döntenek, most változtatnak! 

Sose hagyd, hogy a félelmeid bármiben is meggátoljanak! Mi van akkor, ha sikerül, amit elterveztél? Mi van akkor, ha beteljesülnek a céljaid, az álmaid a döntésed által és jó irányba változik az életed?

És mi van akkor, ha nem? Legfeljebb rossz döntést hozol, és gazdagabb leszel egy tapasztalással, de nem kell majd életed végén feltenned a kérdést magadnak:

 

Mi lett volna, ha akkor, ott bátrabb vagyok?

 

Kívánom, hogy megtaláld a Te utadat, a Te közösségedet!

Ölellek, Orsoly

 

Hálózatépítés a pénzen túl (1.rész)

...avagy hogyan hozott a network marketing pozitív változást a házasságomba?

"Itt vagy már több, mint 3 éve és még mindig nem vagy a felsővezetők között? De akkor vajon miért csinálod még mindig?" Sokakban merülhet fel a kérdés.

 Őszinte leszek. Néhanapján bennem is felmerül ez a kérdés. Egy meglévő üzlettárssal való nem túl kellemes konzultáció után, ahol mentorként -néhanapján- keményen kell fellépni az ő személyes fejlődése érdekében. Egy leendő üzlettárssal való interjú után, ahol felvilágosítom, hogy nem, én nem a tukmálós, idegenekre irogatós hálózatépítőket képviselem és nem akarok senkit beszervezni sehova. Egy fogyasztóval történt hosszúranyúlt beszélgetés után, ahol elmagyarázom, ha nem követi az általam tett javaslatokat az adott terméket illetően, akkor ne várjon semmilyen változást az egészségügyi állapotában. Igen, felteszem én is néha a kérdést magamnak:

Miért vagy még mindig itt, Orsoly?

 Tudod, egyszerűbb lenne feladni. Jöhetnének a „Na ugye,én megmondtam!” vagy a „Várható volt, hisz ez az üzlet ma már nem működik!” típusú gondolatok és hozzászólások azoktól, akik valójában soha semmit nem tesznek önmagukért vagy másokért, de azt tökéletesen tudják, mit kellene tennie a másiknak. De tudod, engem "nem ilyen fából faragtak"!  Én nem adom egykönnyen az álmaimat! Inkább leülök pár percre és átgondolom, majd papírra is vetem, mi mindent kaptam már itt eddig is, és vajon még mi mindent tartogat számomra ez a lehetőség, ez a csapat, ez a vállalkozás. És ilyenkor bizony gyorsan jönnek a gondolatok és még gyorsabban indul meg a kezemben az íróeszköz.

 Sosem gondoltam volna, hogy majd épp egy üzleti lehetőség fog pozitív változást vinni a mindennapjaimba, a gondolkodásmódomba, a házasságomba.

“Olyan okos, szép pár vagytok! Tényleg elhiszitek, hogy majd pont az MLM fogja megváltoztatni az életeteket?”

 A mondat első felét sokszor kapjuk az emberektől visszajelzésként. A második felét a legtöbben már csak hozzágondolják. Akik régebbről ismernek, azok közül többen meglepődtek, mikor meghallották a hírt anno, hogy egy pár lettünk.

“Szegény Orsika! Ez a Norbi aztán nem rejti véka alá a gondolatait és amúgy is egy nagy nőcsábász! Nem lesz majd vele egyszerű együttélni…”

“Na ez a Norbi jól megnyerte! Ilyen nagyszájú, talpraesett nőszeméllyel nem lesz könnyű dolga!“

 Képzeld, igazuk lett! Tényleg nem mindig könnyű együtt élni. Ha hiszed, ha nem, nekünk is vannak nehézségeink, nekünk is vannak rossz napjaink. (Bár a férjem szerint ez leginkább rám jellemző, én pedig jó fej vagyok és meghagyom őt ebben a hitben)

 De valóban így lett. Norbesz bizony akkor is elmondja a véleményét, ha senki sem kérdezi azt, én pedig elég gyakran elérem, amit szeretnék. Vagy így, vagy úgy シ  Szóval jogosan merülhet fel benned a kérdés:

Akkor miért is vagytok már több, mint 20 éve együtt?!

 Ez most lehet, hogy furán fog hangozni, és talán még nem érted pontosan, hogy jön mindez a network marketinghez. De sokkal jobban idekapcsolódik, mint azt  gondolnád.

 Az első 17 évünk abban a gondolkodásmódban telt párkapcsolat terén, amit a szüleinktől hoztunk, láttunk meg abban, amit mi még hozzátettünk. Mint pl.:

 Együtt vagyunk egyek!

Jóban-rosszban együtt kell maradni!

Meg kell oldani a nehézségeket ahelyett, hogy megfutamodnánk előlük!

Lemondások jönnek-mennek!

Önmagunk feladása bizonyos szituációkban a házasságban teljesen  normális!

 Mindezekhez hozzájött a rengeteg nevetés, ölelés, virágcsokor, ajándék, közös programok, meghitt ünnepek és boldog percek.

  Aztán 3 és fél évvel ezelőtt sokminden megváltozott.

 „Berobbant“ az életünkbe a network marketing világa és mi úgy döntöttünk, belevágunk. Tudtuk, hogy változni fog az életünk, változni fognak a mindennapjaink. Tudtuk, hogy sokat kell majd tanulnunk ahhoz, hogy sikeresek lehessünk. Tudtuk, hogy sokan akarnak majd lebeszélni róla és hogy kitartónak kell lennünk, de ez sem tántorított el minket. Azt viszont akkor még nem tudtuk, hogy egy olyan másfajta gondolkodásmódot kapunk általa, ami teljes mértékben kihat majd a házasságunkra is.

 A csapatunk vezetője nagy hangsúlyt fektet az önfejlesztés fontosságára. (Ezúton is hála neki érte!)

TUDD KI VAGY! TUDD, HOVÁ TARTASZ!

 Talán ez volt az első mondata, ami elindított minket a változás útján. Akkor még nem értettük, mi köze van ennek az üzletépítéshez, s miért olyan fontos, hogy megismerjük önmagunkat.

 De aztán újabb és újabb gondolatok, mondatok érkeztek az életünkbe. Olyanok, amit addig egyikünk sem hallott egy munkáltatójától sem. Olyan mondatok, amik által minden nap egy picit jobb emberré válhat(t)unk és ezáltal jobb társakká is a házaséletünkben. Íme néhány a teljesség igénye nélkül:

Szeresd Magadat, hogy mások is szeretni tudjanak!

Légy önmagad és senkinek se hagyd, hogy meg akarjon változtatni vagy épp úgy formáljon, ahogy neki tetszik!

Kommunikálj!! Ne várd el, hogy a másik kitalálja, mire gondolsz!

Légy jó hallgatóság!

Tanuld meg használni az ego-dat! Az ego jó dolog tud lenni, ha jól használjuk!

Tanulj meg bocsánatot kérni, amikor hibázol!

Tűzz ki célokat! Rövid- és hosszútávúakat egyaránt!

Szentelj időt magadnak, a párkapcsolatodnak, ne hagyd, hogy elvigyenek a hétköznapok!

Értékeld mindazt, amid, amitek van és ezt ne kizárólag anyagi szinten tedd!

Légy hálás minden apróságért, ami az életetedbe érkezik, még akkor is, ha épp nehézségnek tűnik! Minden tapasztalás által erősebb leszel!

 A mondatokon túl rengeteg tanítást és tapasztalást kaptunk. Megtanultuk, hogyan fogadjuk el egymást. Megtanultunk közösen álmodni, tervezni és megvalósítani, vagy épp elfogadni, ha az élet átírja a terveinket. Már nem okoz problémát újragondolni és nem okoz napokig fejtörést újratervezni. Elsajátítottuk a TM meditációt együtt, családi szinten azért, hogy még tudatosabbak lehessünk az életünkben, a mindennapjainkban.

 Látszólag talán semmi köze sincs mindennek az üzleti életünkhöz. Mégis olyan jellegű pozitív változásokat tapasztaltunk meg a gondolkodásmódunkban- ezáltal az egymáshoz és a kislányunkhoz, Alinkához való viszonyunkban, hozzáállásunkban- ,amit ma már mentorként mi is tovább tudunk adni azoknak, akik úgy döntenek, csatlakoznak a víziónkhoz és a támogatásunkkal valósítják meg a saját álmaikat, céljaikat!

 Amikor úgy éreztük, valami változásra, változtatásra van szükségünk az életünkben, akkor megérkezett a lehetőség a network marketing "személyében". Azt gondoltuk, jó buli lesz megalapozni anyagilag a jövőnket, pedig valójában a pénzen túl kaptuk meg általa az igazi ajándékokat és még ki tudja, mit tartogat a jövő számunkra?!iorsolynorb.jpeg

 Ha úgy érzed, változásra, fejlődésre van szükséged, azt javaslom, légy nyitott, mert az élet mindig eléd teszi a lehetőségeket, neked pedig semmi más dolgod nincs, mint észrevenni ezeket és bátor döntéseket hozni.

 Amíg ez megtörténik, én addig is érkezem a további ajándékokkal, amiket a hálózatépítéstől eddig kaptam nőként, édesanyaként, feleségként.

Folyt.köv.

Ölellek, Orsoly

 

 

 

süti beállítások módosítása