Milyen valójában az élet(em) ONLINE NETWORKER-ként?
A hangsúly a „valójában” szón van. Talán láthattál több videót, olvashattál több posztot arról, mennyire fantasztikus és szabad élet a mienk. Így is van. Ilyen jellegű oldala is van a mi szakmánknak. De van olyan oldala is, amiről kevesen beszélnek. Célul tűztem ki, hogy megmutassam, lehet PROFIN képviselni ezt a szakmát.A blogomban, kendőzetlenül mutatom meg ennek a szakmának a szépségeit, nehézségeit és osztom meg, milyen változásokat hozott ez a munka az életembe, a családom mindennapjaiba.
Az első, ami eszembe jutott erről a szakmáról 3 évvel ezelőttig: "Az meg mi a szösz?"
Életemben nem hallottam ezt a megnevezést és elképzelésem sem volt róla, mit takarhat. Illetve de. Az ösztöneim azt súgták, tuti valami újhullámos megnevezése egy olyan szakmának, ami igazából nem is létezik, csak valami eladós, termékforgalmazós mellékes munkának nevezett valami, aminek ilyen formában jobb a csengése.
Viszont a kíváncsiságom nagyobb volt, mint a félelmeim. Úgy döntöttem, belenézek közelebbről, mert bevallom őszintén, féltem, hogy ez életem nagy lehetősége, én pedig még csak meg sem nézem, mi lehet ez. Így történt, hogy 1-2 héten belül bizony ONLINE NETWORKER lettem. Ne értsd félre, még akkor sem tudtam, pontosan mit is fogok csinálni, de felvillanyozott a fejlődés, tanulás lehetősége és az, hogy végre olyan emberek társaságában lehetek, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak!
Most talán az jut eszedbe: „Ennyi?! Ehhez nem kell semmilyen előképzettség, nyelvtudás vagy többszáz ezerért tanfolyam? Ide akárki random 1-2 héten belül bekerülhet?!”
Megnyugtatlak, azért ez nem így működött. Sokan építenek hálózatot és sajnos többen vannak, akik nem úgy képviselik ezt a szakmát,ahogyan igazán kellene. Dehát minden szakmában vannak olyanok, akik nem feltétlenül profizmust képviselnek. Ezért is a legfontosabb lépés számomra az volt, hogy hiteles embertől tájékozódjak, és ne a szomszéd néni unokaöccsének a gondolataira, véleményére, esetleges rossz tapasztalataira hagyatkozzak ezzel kapcsolatban. Szembejött velem a lehetőség, mégpedig számomra a leghitelesebb forrásból.
Érezted már valaha, hogy valami megszólít? Mintha neked találták volna ki? Nem tudod pontosan, mi az, ami vonz, de kicsit olyan, mint mikor szerelmes leszel. Én pontosan így éreztem magam. Persze azonnal jöttek az egom gondolatai (amikről akkor még nem tudtam, hogy ego-gondolatok):
„Most komolyan? Pedagógus vagy Ausztriában most meg termékeket fogsz árulni a neten? Sosem posztoltál semmit magatokról, most meg ki akarod tenni az egész életeteket?” Kivételesen- nem is értem, hogyan, de- sikerült elcsendesítenem a fejemben a káoszt, és az érzéseimre hallgattam. Nem érdekelt, ki mit gondolt vagy épp mondott a szemembe, vagy a hátam mögött, elindultam az úton. Éreztem, hogy ez több lesz, mint egy új munka.