Egyvalamit nagyon megtanultam eddigi életem során. VÉLETLENEK NINCSENEK! Ha valami szembejön velem, azt minden esetben okkal kapom. Lehet, hogy abban a pillanatban fogalmam sincs még róla, miért épp most, miért épp ez a lehetőség vagy akár nehézség, de tutira valami oka van. Ismerős gondolatok? Hát nem „véletlenül” :)

Amikor negyedszer jelzett nekem az Univerzum, a Jóisten, a Világegyetem, a Nagyobb Erő (vagy hívjuk bárhogyan), hogy lehetőségem van online működő vállalkozást vezetni, akkor azért tényleg mélyen elgondolkodtam. Nem akartam meggondolatlanul beleugrani semmibe. Nem az a típus vagyok. (Erre a típusra majd még visszatérek)

 Megvan az, amikor leülsz egy bögre kávéval „magaddal” beszélgetni és egy konkrét párbeszédbe csöppensz? Elképzelted? Na én pontosan ebben voltam.

 Racionális Orsoly: „ Most komoly? Te elhiszed ennek csak a felét is? Nem vagy normális! Hogy a fenébe lehetne felépíteni egy otthoni irodából, akár pizsiben ülve egy saját vállalkozást?”

Változtatni Akaró Orsoly: „ Hm. De mi van akkor, ha ennek csupán a fele igaz?”

Racionális Orsoly: „Pedagógus vagy évek óta Ausztriában! Elismernek, szeretnek, megbecsülnek a jelenlegi munkahelyeden! És ráadásul kb. 3 percnyire vagy gyalog a munkahelyedtől! Minek akarsz bármin is változtatni??”

Változtatni Akaró Orsoly: „Jah, úgy megbecsülnek, hogy pánikrohamok gyötörnek évek óta. Arról nem is beszélve, hogy minden nap emlékeztetnek rá, hogy külföldi vagy és az is maradsz! Persze mindezt csodás, ironikus humorral fűszerezve, nehogy megbántsanak direktbe. Meg persze nem engednek el táppénzre, mikor beteg a gyerek, mert hát ő 10 évesen már elég nagy, hogy egyedül pihenjen otthon lázasan és különben is, csak 3 percre vagy az otthonodtól, ha hív, hogy baj van, pikk-pakk otthon lehetsz nála.”

És ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben. Szoktál magaddal vitatkozni? Én egyre többször teszem. Általában jól megvagyok a gondolataimmal, de azért néha közéjük kell csapnom, mert hajlamosak „önálló életet élni”. (Erre amúgy brutál jó technikákat tanultam, mesélek majd róluk)

Ha hasonlóan „agyalós típus" vagy, akkor biztosan voltál már hasonló szituációban. Biztosan átérzed, mennyire nehéz dűlőre jutni. Viszont egy fontos tényező segített a döntés meghozatalában. Illetve kettő, ha pontos akarok lenni.

Az első és legfontosabb, hogy a férjem, Norbesz mindenben (is) támogat. (Néha mindenki jobban járna, ha lebeszélne bizonyos dolgokról, de nem teszi, mert tudja, hogy - általában- nem szoktam butaságokat csinálni)

A második, hogy megértettem, NINCS VESZÍTENIVALÓM! Semmi! Legfeljebb azt mondom, hogy „köszi, ez mégsem az én világom” és ennyi.

Ezek után már gondolhatod, milyen szinten „ugrottam fejest” életem legegyszerűbbnek tűnő, mégis legnehezebb munkájába!