(M)ilyen valójában az élet ONLINE NETWORKER-ként?

(M)ilyen valójában az élet ONLINE NETWORKER-ként?

Vajon elég jó vagyok én ehhez?

2022. augusztus 03. - kmorsoly

Hányszor érezzük azt életünk során, mikor munkahelyet váltunk, hogy „Elég jó vagyok én ehhez?”

Hányszor hasonlítgatjuk ismeretlenül is magunkat másokhoz? „Az a csajszi már ezer éve itt van. Leszek valaha olyan jó, mint ő? És különben is, egyáltalán nekem való ez?”

Amíg a pedagógiában helyezkedtem el, nem igazán voltak kétségeim. (Kivéve, mikor Ausztriában behívtak állásinterjúra. A gyomrom remegett, alig tudtam kinyögni egy értelmes mondatot, pedig német szakon végeztem a Főiskolán.) Szakmailag nagyon jónak éreztem magam, csak a jól berögzült félelmeim játszottak velem.

Az első napközi, ahová felvettek egy rémálom volt. Első nap éreztem, ez nem az enyém. De annyira meg akartam felelni a saját elvárásaaimnak, hogy gyűrtem minden nap a taposómalmot, pedig sokat bántottak. Akkoriban még nem álltam ki magamért.

Ismered azt az érzést, amikor legszívesebben elbújnál és csak úgy csendben végeznéd a feladatodat, de nem teheted? Ebben voltam 8 hónapig minden egyes nap. Rángattak egyik csoportból a másikba, bántottak azért, mert külföldi vagyok és minden nap rosszul voltam, ha el kellett indulnom dolgozni.

De mégsem voltam elég bátor ahhoz, hogy kiálljak magamért vagy egyszerűen csak felmondjak. Féltem. Féltem, hogy soha többet nem dolgozhatok Ausztriában pedagógusként. Féltem a csalódástól, amit magamnak és a családomnak okozok. Érezted már hasonlóan magad? Szörnyű érzés tud lenni. Utólag persze kiderült, hogy minden félelmem teljesen alaptalan volt. (Utálom, hogy  mindig utólag derülnek ezek a dolgok!)

259977944_4636899106346898_1772349925766280968_n.jpg

Úgy döntöttem, elkezdek HINNI MAGAMBAN és azt teszem, ami nekem jó. Munkát váltottam. Persze nem úgy, hogy egyszercsak megszállt valami belső erő és felmondtam. Előbb lelkileg készültem ki, később pedig már konkrét testi tüneteim lettek a „szenvedéstől”. Így elküldtek, de azért még adtak egy kis „útravalót” és utánamkiabálták: „Ursula! (még a nevemet se tudták rendesen kiejteni) Garantálom, te soha többet az életben nem fogsz Ausztriában pedagógusként dolgozni!” Így váltunk el, és én szívem teljes szeretetével búcsút intettem nekik. Ja nem, akkor az még nem ment.

Itt volt az a pont, hogy sajnálgathattam volna magam és belesüppedhettem volna a mocsárba, ahol tök jól lehet dagonyázni. De képzeld, nem tettem. Úgy 1 hét leforgása alatt összekaptam magam és más munka után néztem. Találtam is egy számomra megfelelőt, aminek azért volt köze a pedagógiához, de egy teljesen új terület volt számomra.

Ha jól belegondolok, nem történt semmi más, mint elkezdtem hinni magamban és így más is elkezdett hinni bennem. Ezidáig azt gondoltam, ez fordítva működik. Érdekes.

Néhány évvel később talált rám az online marketing. Na bumm. Megint tesztelt az élet, mennyire hiszek magamban. És újra szembetaláltam magam a jól megszokott, talán ezer évre is visszamenő gondolatokkal: „Elég jó vagyok én ehhez? Az a csajszi már ezer éve itt van. Leszek valaha olyan jó, mint ő? És különben is, egyáltalán nekem való ez?”

De ebben a helyzetben volt valami biztató, volt valami megnyugtató az egészben. Nem azt éreztem, hogy mi van akkor, ha nem vágok bele, hanem azt, hogy mi van akkor, ha kihagyom?

Meg is kaptam a választ: ELÉG JÓ VAGYOK! CSAK HINNEM KELL MAGAMBAN! 

Hiszen ha én nem hiszek magamban, hogyan várhatnám el másoktól, hogy higgyenek bennem?

 

HIGGY MAGADBAN! ENNYI AZ EGÉSZ!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kmorsoly.blog.hu/api/trackback/id/tr2617899329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása