Emlékszem gyerekkorom Karácsony estéire. Legalább másfél, vagy akár két méteres hó is esett. Zimankó volt, minden megfagyott, az ablakokon jégvirág csücsült. Már a téli szünet előtti napok azzal teltek, hogy szánkóztunk, hócsatáztunk és csúszkáltunk ott is, ahol veszélyes volt és ahol ezért a felnőttek mindig ránkszóltak.
Sokszor átfagytunk, mert akkoriban nem volt méregdrága síoverálunk, vízálló kesztyűnk és aláöltözős kezes-lábasunk. Harisnyánk volt, ami itt-ott szúrt, meg cicanacink, és ha szerencsénk volt, cérnakesztyűnk, amiben egész délután gyúrtuk a hógolyókat. Érdekes... Mégsem láttunk egy gyereket sem megfagyni játék közben.
A szünet előtti utolsó héten gyakran kivitt minket Erzsi néni játszani a friss levegőre, akár matek óra helyett is. És ezért sosem koppintott az orrára sem az igazgató, sem a Tankerület vezetője, sőt, ki sem rúgták azért, mert a gyerekek érdekeit nézte. Friss levegőn voltunk, együtt játszottunk, hangosan nevetgéltünk és bizony néha sírtunk és panaszkodtunk, mert egy hógolyó épp az arcunkban landolt vagy elcsúsztunk a jégen. De nem futottak velünk orvoshoz egy kis horzsolás miatt, vagy azonnal pszichológushoz a lelki trauma feldolgozása érdekében. Megtanultuk, hogyan legyünk ellenállóak, és azt is, hogyan reagáljunk egy ilyen helyzetben.
A téli szünet első napjaiban már cérnával kötöztük a szaloncukrokat és „katonasorba“ állítottuk őket, hogy nehogy összegubancolódjanak, amíg felkerülnek a Karácsonyfára. Színes papírból és az előző éveből elrakott ezüst és arany színű csillogó szaloncukor-csomagolásból készítettünk karácsonyfadíszeket, angyalkákat, girlandot. Vagdostunk, ragasztottunk és élveztük minden egyes percét. Pedig nem volt Google a közelünkben és nem ontotta ránk a nap 24 órájában a tippeket, ötleteket a csodálatosan fantasztikus díszek elkészítésére.
Minden nap kimentünk szánkózni, játszani a barátainkkal, pedig nem tudtunk telefonon időpontot és helyszínt egyeztetni, mégis pontosan tudtuk, mikor és hol találkozunk. Esténként kártyáztunk és társasoztunk a kályhában pattogó tűz mellett, a szüleink pedig sokat meséltek. Nem jártunk shoppingolni az Ünnepeket megelőző hétvégék mindegyikén és a boltok sem voltak nyitva minden vasárnap. Nem zúdították ránk a tévéből, a rádióból a rengeteg ajándéktippet és nem akartak ránktukmálni felesleges és hasznavehetetlen tárgyakat.
Amikor elérkezett december 24-e, apukám befaragta a talpba a fát, amit nem kellett "csillagászati áron" megvásárolni. Anyukám egész nap a konyhában sürgött-forgott, mi pedig a nővéremmell fát díszítettünk. Amikor elkészültünk, elindultunk a tejcsarnokba a kis kézikocsinkkal és az esti frissen fejt tehéntejjel. Mire hazaértünk, megérkezett a Jézuska az ajándékokkal. (Azóta sem értem, honnan tudta pontosan, mikor visszük a tejet a csarnokba.) Mindenki egy ajándékot kapott. Nem az ára volt a lényeg, hanem a szándék. Kézzel készült, vagy vásárolt, teljesen mindegy volt. Együtt ültünk az ünnepi hangulatban megterített asztalnál, ami nem roskadozott az ételtől, de minden, ami rajta volt, szeretettel és saját kezűleg készült.
Amikor szünet után visszaültünk az iskolapadba, senkit sem érdekelt, mennyibe került az, amit kaptunk. Amikor rajz órán lerajzoltuk, mit csináltunk a szünetben, mindenki barátokat, közös játékokat, havas tájakat és családi programokat rajzolt. Nem pedig azt, hogy egyedül ül a szobában a játékkonzol előtt vagy épp a telefont nyomkodja.
Úgy érzem, kicsit átalakult az értékrend a világban. Nem feltétlenül azzal töltjük az Ünnepeket, amivel érdemes lenne és nem azt adjuk tovább a gyermekeinknek, amit érdemes lenne továbbvinniük a Karácsony hangulatából.
Viszont azt is érzem, hogy még nem késő ezen változtatni.
Én döntötttem és változtattam. Itthonról dolgozom. Sokkal több időm és energiám van arra, hogy emlékezetessé tegyem Alinkának a Karácsonyt, több időt töltsek a szeretteimmel, meghitt hangulatot varázsoljak és ne a stresszről és rohangálásról szóljon ez az időszak. Olyan ajándékokat adok a családtagjaimnak, amik az egészségüket támogatják, hogy érezzék, mennyire fontosak számomra.
Én így adom tovább a Szeretet Ünnepének fontosságát.
Te hogyan?
Ölellek, Orsoly
