"Bezzeg a mi időnkben!" Hányszor hallottam ezt a szüleimtől, nagyszüleimtől és mennyire utáltam hallani! Erre most itt vagyok 41 évesen és ugyanúgy hangoztatom, mint anno a felmenőim.

 30 évvel ezelőtt még igencsak gyerek voltam. Pedig úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap lett volna. Hatalmas udvar, istálló, fészer, konyhakert, háziállatok és egy kis falusi vályog parasztház. A szobák egymásból nyíltak, a konyhakert -ahol édesanyámmal naponta kapáltunk, dugványoztunk, gazoltunk és locsoltunk- elfoglalta a fél udvart és nyáron mindösszesen egy pléhkád szolgált a napsütéses oldalon medenceként.

 Szeretettel emlékszem rá. Sosem unatkoztunk, pedig nem volt internetünk és nem töltöttük az egész nyarat táborokban. Mégis minden olyan egyszerűnek és sokkal lassabbnak tűnt. 

 Nem zsongott a fejünk a rengeteg információtól, legfeljebb a szomszéd néni jött át és mesélte el a legújabb pletykát. Nem csörgött vagy pittyegett percenként a telefonunk és nem kellett azt éreznünk, hogy elérhetőnek kell lenni a nap 24 órájában. (Ha telefont akartunk látni, konkrétan fel kellett gyalogolni a dombra az aprópénzzel működő telefonfülkéhez.) Ha a barátainkkal akartunk lenni, a napi teendőink elvégeztével egyszerűen felsétáltunk hozzájuk és megkérdeztük, kijöhetnek e játszani a parkba. Sok teendőnk volt, mégsem könyörgött, kérlelt senki sem azért, hogy elvégezzük. Tudtuk, mi a dolgunk. Állatokat etettünk, sepregettünk, locsoltunk, ebédet főztünk, takarítottunk, amíg a szüleink munkában voltak. Egymásra vigyáztunk és néha még társasjátékoztunk, kártyáztunk is egy leterített pléden az udvaron vagy tollaslabdáztunk a háztetőt tekintve partnernek.

 Csend volt és nyugalom. Biciklivel vagy gyalog közlekedtünk, mégis odaértünk mindenhová. Nem volt okosóránk, sem GPS-ünk, a szüleink mégis mindig tudták, merre járunk és (általában) hazaértünk a megbeszélt időpontra. Ismertük a falu lakóit, a szomszédokat és nem SMS-ben, MSN üziben vagy a Face profilon köszöntöttük fel egymást úgy, hogy másnap köszönés nélkül elmentünk egymás mellett az utcán. Sokat játszottunk a mezőn, a patakparton, a friss levegőn egymással, nem pedig egymás mellett a telefonunkba bújva.

 Egészségesek voltunk, pedig gyakran ettünk mosatlan, nyers gyümölcsöt és ittunk frissen fejt, pasztőrözés nélküli tejet. A tojást sem a boltban vettük számkódokkal, méret alapján, hanem bátran bementünk a tyúkólba és kivettük a fészekből akár a tyúk alól is.  Részt vettünk élőben igazi falusi disznóvágásokon, mostunk belet, töltöttünk kolbászt és egyikünk sem kellett ezmiatt pszichológushoz járjon. Voltak cicáink, kutyáink, akiket szerettünk és dédelgettünk, de sosem voltak fontosabbak számunkra, mint a barátaink.

 Más világ volt. Néhanapján, amikor elfáradok a social média világában és ebben az infóáradatban, szívesen visszamennnék kis időre ebbe a valóságos gyerekkorba. Mert igen, valódi volt! Nem megjátszott, eljátszott, felületes vagy tökéletes látszatot keltő, mint manapság oly sokan az online világban. 

Ölellek, Orsoly

 A változtatás első lépéseként - a mentorom tanácsára- beszereztem a Szokásaink fogságában című könyvet (Farkas János-Muhoray Róbert -Szabó Péter szerzeményét), hogy elkezdhessem tudatosan megismerni ,felismerni a napi szokásaimat. Egy hétfő reggelen úgy döntöttem, itt az idő! Lejegyzeteltem szinte mindent, amit csináltam reggeltől estig és ezt megtettem 3 napon keresztül. Érdekes felismeréseket adott számomra ez a néhány nap.

 Mindeközben "faltam" a könyvet, amiben arról olvastam, hogyan alakulnak ki egyáltalán a szokásaink, hogyan létezünk napi szinten „robot-üzemmódban“, hogyan válnak a tevékenységeink automatizált programokká és kaptam „némi“ útmutatót arra, hogyan tegyem meg a kezdeti lépéseket a változás útján.

Az első lépés a FELISMERÉS volt. Megfigyeltem magamat és a mindennapjaimat „kívülről“. Legalábbis megpróbáltam. Valljuk be, kívülről tekinteni a saját életünket nem mindig egyszerű, sőt, mondhatni brutálisan nehéz. Mégis megnéztem, mi az, amin változtatnom érdemes, amennyiben változást szeretnék elérni. Nem is értem, hogy gondolhattam korábban, hogy változtatás nélkül bármi változás is létrejöhet az életemben?!

 Felismerés volt például a telefonhoz nyúlás ébredés után. Csupán azért, hogy le ne maradjak valami irdatlan fontos eseményről, ami éjszaka történt. Vagy a kávé elkészítése, mielőtt kinyílt volna a szemem ahelyett, hogy előtte megajándékoztam volna testem-lelkem az éltető víz és aloe vera keverékével. De megemlíthetem a pizsiben dolgozós homeoffice-os délelőttöket is, amikor igazán nem is értettem, miért nem vagyok elég hatékony a munkában. 

 Megvizsgáltam, melyek azok a tevékenységek, amelyek NEM VISZNEK KÖZELEBB a kitűzött céljaimhoz. Le is írtam ezeket, hiszen papírra vetve már nem tudtam becsapni magamat. Mindegyiknél elidőztem "kicsit" és jól átgondoltam, vajon előrébb visz, vagy sem. Persze az ego-nak nevezett "kis barátom"  minden pillanatban próbált meggyőzni arról, hogy orbitális baromság az, amit éppen csinálok. Jól van az úgy és különben is, nincs is szükségem semmilyen jellegű változásra. De túljártam a kis huncut eszén és nem hagytam magam.

 Be kell vallanom, amikor a pizsiben melós részhez érkeztem, hangosan felröhögtem. „Micsoda egy céltudatos, hiteles vállalkozó vagy Te Orsoly! Pizsiben „beszélsz“ az emberekhez, és elvárod, hogy komoly vállalkozónak nézzenek?!“ Ne érts félre!  Nem azzal volt a baj, hogy leültem homeoffice-ban és kényelmesben elolvastam a bejövő e-maileket. Arra gondolok, amikor eszembe jut, hogy profizmust, minőséget és innovációt képviselek. Na ehhez valahogy nem passzol nekem a Mickey egeres pizsi-szettben alkotás.

 Következő lépésként megvizsgáltam, mi az amit csinálok, de NEM TETSZIK magamban. Érdekes felismeréseket kaptam.  Nem tetszett, hogy tisztában voltam vele, mennyire ártalmas az egész napomra nézve a halogatás, mégis sokmindent halogattam. Nem tetszett, hogy sok esetben nem tudtam Nem-et mondani és háttérbe szorítottam a saját dolgaimat mások megoldandó problémáiért. Nem tetszett, hogy kispóroltam a napomból a számomra fontos mozgást vagy épp meditációt egyszerű lustaságból és később mindenki más hibás volt, csak én nem.

 Így a felismerés, elemzés és vizsgálódás eredményeként jött a következő javasolt lépés: Melyek azok a szokások, amelyek GÁTOLJÁK A SIKEREIMET?

 Regényt írhatnék ezekből. Nem viccelek…dohányzás, amit az agyam kikapcsolódásnak fogott fel. Gyorskaja, amit időmegtakarítás néven futtattam a fejemben. Napi minimum fél óra ücsörgés abban a tudatban, hogy pihenek és legalább addig sem pörgök, szóval konkrét én-időt töltök az ego-m szerint. 

Aztán feltettem a kérdést:

 Mégis hogy a fenébe változtassak ennyi mindenen egyszerre?

Erre a kérdésre sokáig kerestem a választ, aztán szintén egy könyvben leltem rá a megoldásra, amit a csapattal együtt haladva dolgoztunk fel:

 Felmerülhet Benned a kérdés:

"Rendben, mindent értek, de Én mivel kezdhetném a változást, változtatást az életemben?!

Van egy javaslatom Számodra :)

Tedd fel a kérdést magadnak:

Ölellek, Orsoly

A legelső tapasztalás, amire az új munkám 3 évvel ezelőtt rádöbbentett az a gondolat volt, hogy változtatnom kell az életemen, ha ezt a munkát szeretném végezni. Szemléletmód-váltásra és más típusú gondolkodásmódra lesz szükségem. Hogy miért is? Talán most ez a kérdés jutott eszedbe.

A hálózatépítés egyik alapfeltétele a NYITOTTSÁG.

Nyitni az újdonságokra, nyitottnak lenni az emberekre, nyitott szívvel fogadni a mindennapi ingereket és kissé tudatosabbá válni a befogadásukra. De mivel 20 évesen ért egy nagy szerelmi csalódás, eléggé bezárkóztam a magam által kreált kis világba, ahol biztonságban érezhettem magam. Lehet, hogy ez külső szemlélőként fel sem tűnt neked a posztjaimból, megosztásaimból, de hidd el, ha azelőtt ismertél volna, mindent értenél.

Aztán megérkezett az életembe az online hálózatépítés, ami elég sok változást hozott ill. igényelt. Én pedig hoztam egy döntést, hogy képes vagyok KÉPES VAGYOK VÁLTOZNI, VÁLTOZTATNI!

Ha jól belegondolok, az elmúlt időszakban mást sem hallunk, mint hogy változtass, és ehhez nem feltétlenül kell elkezdeni online networker-ként dolgozni.

„Élj egészségesebben! Mozogj minden nap! Ne dohányozz! Fogyjál le! Legyél már kicsit szálkásabb! Tarts minden nap énidőt! Foglalkozz magaddal!” És még sorolhatnám...

Személy szerint szinte mindegyikkel tudok azonosulni. És minden egyes nap, mikor valamelyik szembejött velem, el tudtam volna bujdosni bánatomban! Isten lássa lelkem, megpróbáltam. Többször is! Szinte mindet!

Általában hirtelen felindulásból szoktam meghozni a döntést.

Holnaptól! Holnaptól minden más lesz! Valahogy ez a „felindulás“ mindig vasárnapra esik. Hiszen hétfő egy új nap, új hét és a motivációm az egekben!

Így történt legutóbb is. Elterveztem mindent! Egészséges reggeli, meditáció, még egészségesebb ebéd, mozgás, meditáció, olvasás, hanganyag hallgatása és persze egész nap buddha-póz. Ezt úgy hétfőn sikerült is tartanom. A reggelim brutál finom növényi fehérje shake, csendes, lelki békét megteremtő TM meditáció, egy kis reggeli átmozgató torna, ebédre csirkemell és izgi, színes saláta, 5-6 oldal olvasás a mentorom által ajánlott könyvből, délután munkablokk az irodámban, este kutyasétáltatás a gyerekkel közösen, majd napot levezető újabb meditáció 20 percben.

BÜSZKE VOLTAM ÉS BAROMIRA ELÉGEDETT! MEGCSINÁLTAM!

Aztán kedden  felkiabált édesanyám a tetőtérbe reggel meditáció közben. Semmi extra, csak jó reggelt kívánt. Na ott már borult a tervem és az addig tökéletes légzésem kissé megváltozott. Ziháltam és próbáltam magam visszarángatni a lelki nyugalmamba. Pár perc alatt viszonylag sikerült is és jöhetett a következő lépés.

Reggeli jóga Renivel online. Elő is kaptam a matracomat, és nyugtáztam, hogy éjjel lepisilte a macskám, mivel lent hagytam a padlón, így Csini cicának evidens volt, hogy meg kell jelölnie. Úgyhogy másodjára is lőttek a „zen“-nek.

Gondoltam, megfőzöm a brutálisan egészséges, kalóriamentes és vitamindús ebédünket. Illetve ebédemet, mert persze, ami egészséges, azt Alinka lánykám nem eszi meg. Neki a mama főzött, mivel képtelen vagyok megállni, hogy beleegyek abba, ami finom, de nem nekem készül. ( Erről majd egy külön sztorit írok) Itt majdnem minden klappolt. Fakanál mellé nálam mindig valami motivációs, pozitivuzmassal teli hanganyag társul. Ezen a napon  épp Brian Tracy gondolatai. Újfent rájöttem, hogy igencsak van még min változtatnom. És még csak délelőtt 11 óra volt…….

Sajnos ismét nem azt láttam meg, hogy éppen változásban, változtatásban vagyok, hanem azt, hogy mekkora lúzer vagyok, mert még nem tartok ott, ahol ő. Sem agyban, sem képességekben, sem tudatosságben, sem anyagilag. Pedig szegény Brian igazából csak tanítani és inspirálni akart engem.                  

 Szóval főzés ide vagy oda, kedden már meg is bántam hogy belevágtam ebbe a LEHETETLEN KÜLDETÉSBE.

És jöttek a szokásos gondolatok:

„Nekem ez nem fog menni! Legyek tökéletes, nagybetűs Anya és Feleség, tartsam karban testem-lelkem, hogy az emberem ne cseréljen le valami fiatalabb kiadásra, legyek tele energiával és legyek a világ legeslegjobb anyukája, de keljek reggel 5-kor, mert az „okosak“ úgy szokták, tornázzak, meditáljak, étkezzek egészségesen,és persze mellette dolgozzak is napi minimum 8 órában, mert hát emancipáció és társai.“

Szerinted feladtam? Persze, hogy feladtam…

De csak egy időre. Azon kezdtem el gondolkodni, vajon hogyan érjek el pozitív változást az életemben anélkül, hogy konkrétan belepusztulnék a folyamatos kudarcokba? Itt jött képbe az a mentorálási folyamat, amire a munkám által tettem szert és akkor még fogalmam sem volt róla, hogy mi mindent fogok kapni általa.

Folyt. köv.

 Felmerült már Benned ez a kérdés? Bennem lehet, hogy felmerülne, mert valljuk be, mostanában azért elég sokan írnak arról, hogy „ Te vagy a felelős az életedért! Dönts másként! Élj szabadon, kötöttségek nélkül! Dolgozz bárhonann, bármikor!” És hasonlók. Elmondom neked az én szemszögemet mindezzel kapcsolatban. 

A hálózatépítés nem egy újkeletű SZAKMA. Már régóta működnek MLM rendszerek, de 20-30 évvel ezelőtt még szóba sem került az, hogy valaki online építsen hálózatot. (Na vajon miért nem?)  Mára viszont azt érezheted, hogy a „csapból is ez folyik“ és mindenkinek online hálózatépítőként kellene dolgoznia, mert az olyan menő.

 Sokan döntenek úgy, hogy kipróbálják magukat ebben a szakmában. Igen, ez is egy szakma. Bár sokan nem ismerik el annak, hiszen még nem tanítják főiskolákon vagy egyetemeken, de amennyi tudást itt magamba szívtam, én bátran nevezem szakmának.

Viszont egyvalamit fontos tisztáznunk. Ez a szakma sem való mindenkinek! 

Tudnál olyan szakmát idehozni, ami mindenkinek való? Én biztosan nem. Hányszor hallottam életem során: „Én nem tudnék pedagógus lenni...“  Az a jó hírem, hogy nem is kell! Szerintem ha mindenki azt a munkát végezné, amit igazán szeret, a világ nem itt tartana. De az emberek nem mindig döntenek úgy, ahogy valójában jó lenne nekik. Sokan talán félnek a kudarctól, azt gondolják, hogy nekik nem jár több vagy épp valaki „betette a fejükbe“, hogy nem képesek megvalósítani az álmaikat. Talán azt hallották egész gyermekkorukban, hogy valami „normális“, kétkezi munkát kell végezni, vagy azt, hogy elégedjenek meg azzal, amijük van!

Néha az az érzésem, azt gondolhatod, mindenkit be akarunk „szervezni“ a csapatunkba és bárkivel együtt akarunk dolgozni. Na, ez tutira nem így van! 

Képzeld el, hogy olyan ember érkezik a csapatomba, aki azt gondolja, hogy holnapra, de legkésőbb holnaputánra milliomos lesz abból, hogy „kenőcsöket árul“. Vagy olyan, aki nem hajlandó munkát beletenni és azt hiszi, hogy majd én dolgozom helyette is. Vagy akár olyan, aki nem akar tanulni, fejlődni és esze ágában sincs használni az online felületeket.

Tudom és tapasztalom, hogy van olyan mentor, aki bárkit beenged a csapatába. Aki bárkit beregisztrál egy kezdőcsomaggal egy egyszeri jutalékért cserébe. Mint minden szakmában, bizony itt is vannak olyanok, akik nem úgy képviselik a céget, a rendszert, ahogyan az megérdemelné. Biztosan ismersz olyan kozmetikust, akihez nem szívesen mész el egy nagykezelésre. Vagy olyan villanyszerelőt, akinek még egy fáziskeresőt se adnál a kezébe.

Viszont azt is tudom, sokan érzik, több van bennük, mint amit jelenleg ki tudnak hozni magukból és az életükből. Sokan keresnek extra jövedelemért napi pár órában- online végezhető- munkát és valóban akarnak is dolgozni. Sokan szeretnének egy olyan támogató közösséghez tartozni, ahol nem ciki jól érezni magukat és ahol bátran mesélhetnek az álmaikról, mert senki sem fogja őket kinevetni miattuk. Sokan vannak, akik anyagi biztonságot akarnak teremteni a gyereküknek, az unokáiknak és tudják, hogy ezt alkalmazotti létből nem fogják tudni megteremteni. Én velük dolgozom!

Mindenesetre ha lázadó vagy, hajlandó vagy cselekedni, vágysz a folyamtos fejlődésre és szeretnél megismerni embereket, emberi sorsokat, akkor lehetséges, hogy ez a munka neked való.

De azt javaslom, ne érezd magad kevesebbnek azért, mert elégedett vagy azzal a munkával, amit jelenleg végzel. És ne engedd, hogy bárki azt éreztesse veled, hogy nem vagy elég jó! Minden szakmának megvan a maga szépsége. A takarítónő mindent tisztává varázsol maga körül. Az autószerelő nélkül konkrétan megállna az életünk. Legalább egy számítógépes szakember kell ahhoz, hogy én itt ülhessek és írhassam a blogomat és legalább egy bolti eladó, vagy épp kasszás, hogy eközben ne haljak éhen. Soroljam még?

ÉRTÉKES EMBER VAGY, BÁRMILYEN MUNKÁT IS VÉGZEL!!

Az online hálózatépítés csupán egy extra lehetőség arra, hogy többet hozz ki magadból, ha szeretnél és arra, hogy pozitív változást vigyél mások életébe (is).

Ölellek, Orsoly